Ha emlékeim nem csalnak, az első Ford Racing úgy 1999 végén-2000 elején jelent meg és... hát, azt hiszem nem sértő azt mondani, hogy nem volt éppen példaértékű játék (nálunk 7,8 pontot kapott). Az akkori technikai viszonyokhoz képest igen szép volt, de az irányítás és a realisztikusság terén iszonyatosat bukott. Ezek után gondolom nem is akkora csoda, hogy az Empire nem túl nagy hírverés közepette, sőt, szinte abszolút titokban készítette a második részt. Nemrég azonban megtörtént a bejelentés, és pár hete megérkezett szerkesztőségünkbe egy előzetes tesztverzió is.

Ezt a részt az előző fejlesztőcsapat után inkább rábízták a Razorworksre, akik már nem kezdők az (arcade) autóversenyzős iparban, tőlük származik például a Total Immersion Racing (mely egyébként szintén az Empire gondozásában jelent meg, szóval tényleg van már komolyabb ismeretség a két csapat között). A srácok pedig úgy gondolták, hogy az alapoktól újratervezik az egész játékot, ami, valljuk be, a végtermék szempontjából igazán jó ötlet lett. Kezdődött az egész tervezés azzal, hogy az európai márkákat abszolút kiszórták a választékból. Ne keressen senki Mondeo-t, Ka-t, Escortot, Taurust, Puma-t, vagy hasonlókat, szinte teljes egészében amerikai nagyágyúk kerültek a játékba, egyedül a Focus néhány változata maradhatott. Tehát mint említettem, amcsi autók jöttek a listába, méghozzá több mint harmincan! Ráadásul igen kellemes nevek képviseltetik itt magukat, ugyanis megtalálhatjuk a mára szinte csak múzeumokban látható Ford '49-et, a híres '68-as Mustangot, az '55-s Thunderbirdöt, de ezek mellett rengeteg mai sportkocsi, illetve koncepció autó is fellelhető, mint például a Mustang Mach III Concept, vagy az Indigo Concept. Aki pedig kis off-road versenyre vágyik, annak ott van például a 1965-s évjáratú F-100, vagy a mai F-350 XLT Sport. Nem sorolom fel a teljes listát, de van még néhány olyan nagyágyú, mellyel máshol még nem igazán találkozhattunk.

A játékmódokon is változtattak a borotvás fiúk. Az eredeti játék két módjából készítettek hármat, viszont a Quick Race - gyors futam mellett két igen egyedi módozatot alkottak. Kezdjük a Ford Challenge nevű futamsorozattal. Adva van az összes autó hét csoportba bontva (javában teljesítmény szerint). A kocsiknak három állapotuk lehet: Zárt, Nyitott és Játszható. A Zárt kocsikat csak nézegetni lehet az elején, kinyitásukhoz nyerni kell néhány versenyt a már Nyitott autókkal. Amint egy ilyen versenyt megnyertünk, a kocsi Játszhatóvá válik, azaz a másik, Ford Collection módban is kiválaszthatjuk majd. Csak egy példa, tegyük fel, hogy szépen sorban haladva akarjuk megszerezni az összes autót. Ekkor elsőként a Living Legends kategóriában kell versenyeznünk, ahol is először a Ford '49-t fogjuk vezetni. Ha sikerül ezzel a kocsival megnyernünk a futamot, akkor a pálya végén jelzi a program, hogy a kocsi, a pálya illetve a játékmód választható lesz a Ford Collection módban.

Ha pedig a játékmódokat megemlítettem, illik néhány szót írni róluk. A többes szám nem véletlen, szám szerint ugyanis nyolcan vannak, legtöbbjüket pedig még szinte sehol nem láthattuk. A Standard Race és a Time Trials mód talán a legegyértelműbb. Míg előbbiben egy adag, kategóriánkon belüli kocsival kell versenyeznünk, addig utóbbiban az óra szigorúan pörgő másodpercei ellen kell hajtanunk. A Seconds Out módnál már kicsit bonyolódik a dolog, mert bár ez is időre menő verseny, a másodpercek folyását ideiglenesen lelassíthatjuk, ha a pályán található homokórákat felvesszük. A Driving Skills tovább bonyolítja a helyzetet, homokórák helyett bójapárok vannak kihelyezve a pálya ideális ívére (és néha mellé is), melyeken áthajtva nyerhetünk időt. Mondanom se kell, hogy ezek a játékmódok elég konkrétan belesulykolják az emberbe a helyes sebesség/irányítás technikát, mert a bóják és a homokórák segítsége nélkül esélyünk sincs időre végezni a pályákkal. Ennek a játéktípusnak a királya azonban a Racing Line, melynél a készítők már abszolút elengedték minden perverzitásukat. A pályára felfestődik az ideális ív vonala, feladatunk pedig az lesz, hogy maximum pár centi eltéréssel kövessük ezt a vonalat. Ha mégse így teszünk, vagy éppen lassabban haladunk a program tűréshatáránál, akkor pontjaink elkezdenek fogyni, ha viszont szépen és gyorsan megyünk, ezek a pontok nőni kezdenek. Hadd ne mondjam, elsőre micsoda kínszenvedés gyakorlatilag hiba nélkül végigmenni a pályán, mert ha egyszer elrontunk valamit, nagyon ügyesnek kell lennünk, hogy csökkenő pontszámunk a kör végén a kiírt érték felett legyen.

A másik versenytípusba azok a módok vannak, melyekben már nem az óra, hanem „igazi” ellenfeleink vannak. A Standard Race-t már említettem, ennek bonyolított formája az Elimination nevű drágaság. Itt három kört kell öt társunkkal lefutnunk, viszont minden kör után az utolsó két versenyzőtől elbúcsúzik a játék. Gondolom sejthető, hogy célunk minél tovább kitartani. A Duel mód is általában három körből áll, itt azonban csak egy autóval kell szembenéznünk (nos, igazából nem szembe, hanem optimális esetben hátra, a visszapillantóba). A vicces a dologban az, hogy körönként másik ellenfelet kapunk! Tehát ha sikeresen teljesítünk egy kört, akkor addigi ellenfelünk eltűnik, és jön egy következő, általában erősebb, némi egérúttal előttünk. A Drafting mód pedig a közúti vezetés egyik legfőbb szabályára, a követési távolság betartására tanít meg. Adva van egy ellenfél a pályán, nem sokkal előttünk, célunk pedig, hogy minél közelebb menjünk hozzá, majd tartsuk a távolságot, illetve próbáljunk minél inkább pontosan a háta mögött lenni. Ha ez sikerül, akkor a kép széle elkezd „cikkcakkolódni”, az ellenfél életereje pedig fogyni. Ha elfogyott, akkor az autó semmivé lesz, mi pedig kapunk egy kisebb idő bónuszt és a következő ellenfelet. Igazán vicces játékmód ez, hiszen miközben folyamatosan gyorsan kell mennünk, figyelni kell a pályát, az ellenfelet és azt, hogy nála ne menjünk gyorsabban.

Azt hiszem, lassan mindenki számára világos lesz, hogy a Ford Racing 2 nem a szimulátor-rajongóknak fog kedvezni. Ez bizony egy ízig-vérig arcade játék, annak viszont nagyon jó. Meg kell mondjam, sose szerettem azokat az autós játékokat, ahol minden apró beállítást nekünk kellett végrehajtani, majd menet közben még a legkisebb úthibát is kikerülni, nehogy valami baj legyen a kocsival. Nekem – mint már több helyen jeleztem – olyan autóverseny kell, ahol a gázpedálra (illetve gombra) kell tapadni, esetleg néha jobbra, balra tépni a kormányt, és nyomni, ami a kipufogón kifér. Az FR2 pedig pont ilyen. Érezhető ez a pályafelhozatalon is, hiszen a tipikus versenypályák helyett itt leginkább belvárosokban, vagy éppen különböző elképzelt helyeken (pl vulkán tövében) fogunk vezetni. Továbbá az is erősen az arcade vonalat erősíti, hogy a kocsik abszolút nem sérülnek, alkatrészek nem kopnak, és az autók teljesítménye, kategóriájukon belül legalábbis közel azonos. Ezért például előfordulhat az a meglepő eset, hogy a '76 Gran Torino úgy otthagy minket, miközben a 2003 LE Thunderbird-t vezetjük, hogy csak na! A játékban sajna benne van a mai versenyek egyik legismertebb fegyvere, a catchup is, ráadásul kikapcsolhatatlan formában. Ezért általában akármilyen jól is vezetünk, ellenfeleink folyamatosan a nyakunkban lesznek, várva bármilyen piciny hibát, mikor is azonnal megelőzhetnek. Tény, hogy ez növeli az adrenalint, hiszen folyamatosan figyelnünk kell, de én igenis igénylem, hogy ha jól vezetek, akkor szerezhessek akár körelőnyt is. Aki figyelemmel követi mondjuk a Forma 1 eseményeit, az tudhatja, hogy az egyedül autókázás is lehet igen idegőrlő.

Folytatva a hibák sorát, be kell jelentenem, hogy ez az első játék, amelyre már én is kénytelen vagyok azt mondani, hogy billentyűzetről szinte irányíthatatlan. (Ezt már az első részről is el lehetett mondani. Talán ez volt az egyik legnagyobb hibája, és furcsa, hogy nem javítottak rajta. – Dino) A kanyarokban az autó minden figyelmeztetés nélkül elkezd forogni, fékezést pedig lehetetlen érzéssel használni – pedig néha kellene. Persze a legtöbb játékban be lehet állítani bizonyos érzékenységet a billentyűzetre is, de ezt az opciót itt kifelejtették. Gondjaimat csak tetézte, hogy az eddig tökéletesen használható, bár noname kormányomat abszolút nem ismerte fel a játék. Kénytelen voltam szenvedni.

Aztán ott vannak a kameranézetek. Mind a kettő. Igen, pontosan két kameranézet van, egy az első lökhárítón, egy pedig közel követve az autót. Természetesen műszerfalat ne is várjunk. Az viszont értékelendő, hogy a látvány más részeibe nem igazán tudtam belekötni. Az autók szépek, természetesen csillognak, villognak, mintha frissen mosták volna őket (igen, öt poros kör után is makacsul csillognak), nagyon szépen visszatükrözik a környezetüket (de az árnyékok még mindig nincsenek rájuk hatással!). A pályák, bár nem tervezési csodák, megállják a helyüket, mint a legtöbb arcade autóversenynél itt is van a legtöbbjükön valami látnivaló, az éjszakai ring pedig különösen szépre sikerült! Bár a legtöbb hasonló játékban nem szoktam használni, itt mégis megemlíteném a visszajátszást. Bár kamerákból itt se vagyunk elengedve – a fenti kettőhöz hozzácsapódott még egy javában fix állásokból vetítő, kvázi TV hangulatú nézet – a játék nagyon ügyesen érzékeli hol van éppen akció, még ha így nem is a mi autónkat mutatja. Ráadásul egy érdekes, „háttér-elmosó” effektet is becsempésztek ide a készítők, ami már önmagában is látványossá teszi ezeket a visszajátszásokat.

A hangok szintén megállják a helyüket, sajna a legtöbb kocsit nem tudtam valós másához hasonlítani, de feltűnő eltéréseket nem találtam a játékban és az autók láttán a fejemben kialakult motorhangok között. A zene követve a tengerentúlon mostanában dúló divatokat leginkább kellemes kis tini rock számokból áll sok gitárral, és beüvöltéssel, viszonyításképp kb. olyan zeneművek hallhatók, mint amik a mostani extrém sport programokkal szoktak a fülünkre szabadulni.

Bármennyire is csúnyán fognak rám ezek után nézni az autószimulátorok kedvelői (már előre látom, ahogy Peac egy hatalmas kipufogóval fog üldözni :-) ), nem fogom lehúzni a Ford Racing 2-t. Teszem ezt azért, mert nem akar többnek látszani, mint ami: egy kellemes, néhány órás kikapcsolódásra alkalmas játék. Tény, hogy nem a legszebb, és van néhány hibája, de ha az irányítást kicsit finomítják a készítők (meg elég sok ütközésvizsgálati hibát, melyeket azonban jóhiszeműen a preview példány rovására írok), egy kellemes, tipikusan JÓ osztályzatot érdemlő játék lesz belőle.