Max Payne 2: The Fall of Max Payne
2003.10.11. 17:04
Mikor 2001 nyarán megjelent az első része a Max Payne-nek, azt hiszem, sokkolta a világot. Bámulatos grafikája, magávalragadó sztorija és technikai újdonságainak mindenki a csodájára járt. Most, több mint két évvel később, a Remedy és a Rockstar karöltve egy ugyanilyen szenzációra készül. Az előzetes információk alapján erre minden esélyük megvan, ám végeredményt csak a novemberi megjelenés után tudunk hirdetni.
A sztori egy kicsit csavarosabb, hosszabb de főleg más stílusú lesz, mint az elődjének volt. Történt ugyanis, hogy Max beállt a kéksapkások közé szolgálni, s miután lehúzott jópár évet, társát egyszercsak meggyilkolják. Természetes, hogy a gyanú azonnal Maxre terelődik, és itt már jön is az első csavar: hősünk egyáltalán nem tagadja, hogy ő a gyilkos. Ennél mélyebbre sajnos még nem engedtek minket a sztoriban a készítők, mindenesetre már jól indul. Nem véletlen, hogy a készítők lépten-nyomon azt emlegetik, hogy ez egy "film noir love story"-hangulatú élmény lesz, hiszen találkozunk majd benne éppen elég érzelemmel, tragédiával és ár(má)nnyal... Elég, ha egy nevet említek, aki miatt csak úgy gyűrűzni fognak körülöttünk a bajok, és ő nem más, mint Mona Sax. Bizony, ez a bérgyilkosnő az egyedüli, akinek sikerül megdobogtatnia Max szívét, de azt már tudjuk, hogy egy ilyen akcióhősnek mindig a nők a gyenge pontjai. A sok csavarnak és bonyolításnak köszönhetően a játékidő a sztori írója szerint jóval hosszabb lesz, mint az eredeti részé, de mint akkor, most is az volt a céljuk, hogy mindenki, aki csak belekezd, végig is vigye a játékot, senki ne hagyja abba a felénél. Tehát ügyesen kell variálniuk, hogy senki ne unja el magát... Magát a sztorit egyébként az átvezető animációkból és a már megszokott képregény-stílusú rajzokból fogjuk megtudni. Ahogy a történetünk elindul, már a dolgok közepén vagyunk, úgyhogy egyidejűleg kell majd felfedeznünk, hogy mi történt, hogy ide jutottunk, illetve eközben játszanunk is kell, hiszen az élet nem áll meg ;). Azok, akik attól félnek, hogy mivel nem játszottak az első résszel, a kettő nem lesz számukra teljesen világos; megnyugodhatnak, mivel a fejlesztők elmondása szerint ez egy teljesen különálló sztori lesz, amihez egyáltalán nem szükséges ismernünk az előzményeket. Azért döntöttek úgy, hogy majdnem mindent előröl kezdenek, mert az eredeti sztori végére majdnem az összes ismerősünk elhalálozott, így nem volt karakter, akire építeni lehessen. Ez egy amatőr hiba, de hát senki nem számított arra, hogy 4millió darabot adnak el belőle... :) Az új szereplők közül is lesznek többen, akik a segítségünkre sietnek, ha baj van, de őket se irányítani, se feladatokkal ellátni nem tudjuk, de szerencsére ugyanígy megvédenünk sem kell őket. Természetesen mivel ők is csak halandók, eleshetnek harc közben, bár azt egyelőre még nem árulták el a Remedy-sek, hogy ennek milyen következményei lesznek a sztori későbbi részeiben.
Vizualitások. Már rögtön a játék elindítása után feltűnhet, hogy mennyit javult a Max Payne grafikája. Nem csalás, nem ámítás, tényleg rengeteget dolgoztak a srácok azon, hogy szebbé tegyék, bár a grafikus motor az még az eredeti, igaz, jócskán feltuningolva. Beépítették a Havok fizikai motort is, aminek köszönhetően a már jól ismert rongybaba effektus, és a realisztikusan reagáló tereptárgyak most is vissza fognak köszönni a pályákon. Fontos még megemlíteni, hogy a karakterek arca mostmár dinamikusan fog változni, illetve a szájmozgásuk is a hangokhoz igazított lesz. Ez egy igen nagy lépés az elődhöz képest, hiszen ott egy statikus textúra alkotta végig főhősünk arcát... Az arcizmok szimulálása lassan már megszokott dolog lesz, főleg, hogy a szeptember 30-án megjelenő HL2 kiadása után mindenki alapkövetelménynek fogja tekinteni.
Ami mindenképpen érdekesen hat, hogy egyáltalán nem lesz benne autósüldözés, vagy bármilyen járműves harc. Ez manapság már minden játékban van, elég, ha csak arra gondolunk, hogy mindössze a járművek integrálása miatt adják ki hamarosan az UT2004-et...
Megvan rá az oka tehát minden fannak, hogy csillogó szemekkel tekintsen a novemberi hónap felé, hiszen a Max Payne 2: The Fall of Max Payne akkor fog landolni a boltokban. Remélem, hogy az előzetesen kiszivárogtatott információk mind valóra válnak, s egy igazán jó játékot kapunk majd a kezünkhöz a Remedy-től!
|